Ugrás a fő tartalomra

Címzett: Papp László, Debrecen polgármestere

Ne épüljenek Debrecenben akkumulátorgyárak!

A kormány május 9-én, hosszú titkolózás és a helyi szereplők tagadása után bejelentette a második akkumulátorgyár telepítését Debrecenbe. Így jelenleg Magyarország történetének legnagyobb, súlyosan környezetszennyező és hatalmas energiaigényű beruházásait készítik elő városunkban, a lakosság megkérdezése nélkül!

Eközben a klímaváltozás eredményeként már a lakosság stabil vízellátása sincs biztonságban, a Nagyerdő aljnövényzete eltűnik, a környező tavak kiszáradnak. Az akkumulátorgyár óránkénti vízigénye nagyjából kétszerese városunk teljes lakosságáénak. A több mint 100 gigawattóra kapacitásúra tervezett üzemek főként termőföldekre épülnének.

A jelenlegi helyzetben ilyen magas erőforrás-igényű ipari monstrumokat a térségbe engedni felér egy öngyilkossággal, miközben a helyi munkanélküliségi problémákat sem oldja meg!

Üzend meg te is Papp Lászlónak, Debrecen polgármesterének, hogy ne épüljenek Debrecenben kínai akkumulátorgyárak!

Miért fontos?

Debrecenben most kiárusítják a jövőnket 100 évre!

A pár éve belengetett és idén végre elkezdett – a lakossági vízellátás megoldására hivatott – CIVAQUA program első szakasza véletlenül pont a déli ipari parkba vezet, és úgy tűnik, hogy pont a CATL gyár vízigényével megegyező hozamot biztosít, eközben a Vekeri-tó kiszáradt, a talajvíz szintje folyamatosan csökken, és egyre kevesebb a zöldfelület is a városban.

A szektorban eleve munkaerőhiány van, a két új gigaberuházással 10 ezernél is többen települhetnek az eleve túlzsúfolt, dugókkal terhelt városba.

Debrecennek levegőre és vízre van szüksége, nem akkumulátorgyárra! A városvezetésnek a lakókat kell szolgálnia, nem pedig a külföldi óriáscégeket, multikat!

Töltsd ki az aktivista-kérdőívünket, te is tehetsz a környezetkárosítás ellen!
https://forms.gle/inn3e8UechnHjZxC9

----------------------
Ha tudnád nélkülözni egy kávé vagy egy szendvics árát, akkor kérünk, támogasd az ügyünk láthatóságát, amit szórólapokra, plakátokra, hirdetésekre fordítunk. Ehhez most 100 ezer forintot kell gyűjtenünk, már ezer forint adomány is nagy segítséget jelent! Beszállsz?
https://tamogass.ahang.hu/ne-epuljon-debrecenben-kinai-akkumulatorgyar

A Debreciner tudósítása a képviselőtestületi ülésről az első akkumulátorgyár ügyében:
https://www.debreciner.hu/cikk/11015_ha_a_folyok_kiszaradnak_az_akkumulatorgyarak_sem_a

Az Átlátszó videója az akkumulátorgyárakkal kapcsolatban:
https://atlatszo.hu/kornyezet/2022/10/19/tiz-dolog-amit-nem-mondtak-el-neked-az-akkumulatorgyartasrol-osszefoglalo-video/

A Greenfo anyaga a debreceni iparfejlesztés problémáiról:
https://greenfo.hu/hir/amit-nem-tesz-a-kirakatba-debrecen-fideszes-vezetese-az-iparositas-kapcsan/

A Portfólió cikke országos vonatkozásban az akkumulátorgyártás árnyoldalairól:
https://www.portfolio.hu/krtk/20221007/nagyhatalomma-valhat-magyarorszag-az-akkumulatorgyartasban-de-ennek-nagyon-komoly-ara-lehet-571369

A Debreciner cikke a második akkumulátorgyár bejelntéséről
https://www.debreciner.hu/cikk/13649_nehany_honapja_meg_tagadta_debrecen_unikum

Facebook-csoportunk az akkumulátorgyár ellen:
https://www.facebook.com/debrecenert

(A borítókép forrása: haon.hu)

Debrecen, Magyarország

Maps © Stamen; Data © OSM and contributors, ODbL

Kategória

Links

Frissítések

2023-01-23 23:09:39 +0100

10,000 aláírás gyűlt össze.

2022-11-11 06:21:14 +0100

5,000 aláírás gyűlt össze.

2022-10-25 11:47:13 +0200

1,000 aláírás gyűlt össze.

2022-10-25 06:57:48 +0200

500 aláírás gyűlt össze.

2022-10-18 09:32:54 +0200

100 aláírás gyűlt össze.

2022-10-14 08:36:21 +0200

50 aláírás gyűlt össze.

2022-10-12 17:08:29 +0200

25 aláírás gyűlt össze.

2022-10-12 13:18:42 +0200

10 aláírás gyűlt össze.